Az UDI Group egy megbízható és pénzügyileg erős vállalat, amely több, mint 30 évvel ezelőtt indította első projektjét
XIII. kerület, több mint egy kerület, egy életstílus.
Az ikonikus Szikra Nyomda helyén új fejezet kezdődik, amikor a több mint 15 éve üresen álló terület, olyan otthonokká alakul át, ahol a modern trendek a klasszikus vonalakkal találkoznak. A Parkside Residence az új park közelségének köszönhetően egyedül álló.
A csodálatos, 9300 m²-es “öko” Vizafogó park a legújabb közösségi központ, ahol egy kis tó is található amit padok és nyugágyak veszik körül.
Az új Vizafogópark mellett, ami a XIII. kerület oázisa. A park közepén egy tó található, padokkal és nyugágyakkal körülvéve a víz fölött híd ível át. A tó körüli fősétányon 50 négyzetméteres pavilont építettek – kávézóval, büfével valamint egy stégterasz nyúlik a víz fölé. Emellett a projekt megvalósításának központi irányvonala az „ökopark” típusú kialakítás, azaz kiemelt figyelmet fordítanak a klímavédelem és a fenntarthatóság követelményeire.
A parkban 31 kerékpártámaszt, 2 ivókutat, 24 pihenőpadot, 9 nyugágyat, 17 hulladék-gyűjtőedényt, 2 csocsóasztalt, 2 pingpongasztalt is elhelyeztek, valamint kialakítottak gumiburkolatú kültéri fitneszt, a park körül pedig speciálisan burkolt futókört.
A Váci út és az Árpád hídi csomópont közelségének köszönhetően lakók könnyedén és gyorsan elérik a város lüktető világát.
Parkside Residence társasházunkat Budapest legnagyobb és legnépszerűbb üzleti negyedének szomszédságában és az új Vizafogó park közvetlen közelébe építjük.
Ahol a város főbb tömegközlekedési és útvonalai és a nyugalom egyaránt jellemzőek
A környék minden szempontból kiváló adottságokkal rendelkezik, óvoda és iskola is karnyújtásnyira megtalálható, ahogy különböző boltok, üzletek is nagy számban találhatóak a környéken és Margitszigetre is mindössze 15 perc alatt kisétálhatunk.
A vásárlás és a gasztronómia szerelmeseinek jó hír, hogy a Duna Pláza, a Westend könnyen és gyorsan elérhető, de a Belváros is csak 5 metrómegálló.
Külön előny, hogy habár a Váci út és számos tömegközlekedési eszközök nagy számban találhatóak meg a környéken: -az 1-es villamos megállója 4 perc sétára, az M3 metró Göncz Árpád Városközpont megállója pedig 2 perc sétára található- a környező utcák ezen a részen kevés forgalommal kell számolni, ez által még az utcára néző lakások is csendesek.